2013. október 21., hétfő

DIY - Álomfogó *-*

Hozzávalók 
- egy hímzőráma 
- kétoldalú ragasztószalag (nem létszükséglet)
- madártoll
- gyöngyök
- színes hímzőfonalak
1. Fogd a rámát (vagy rámákat) és tekerd körbe a kétoldalú ragasztószalaggal. Ezt a lépést ki is hagyhatod, csak arra jó, hogy amikor a következő lépésben feltekered a hímzőfonalat a rámára, az stabilabban álljon.
2. Utána a fonállal szépen körbehaladsz a rámán. Érdemes minden tekerés után a motringot átbújtatni a keletkező hurkon, így gyakolatilag végigcsomózod az egészet, ami azért jó, mert látványos is, és szintén a stabilságát növeli. Csináld a tekerést jó szorosra, hogy ne látszódjon ki a ráma!
3. Amikor visszaérkezel a kiindulási ponthoz, újból elkezded körbetekerni, de ezúttal úgy, hogy 2-3 centinként teszel egy csomót, és a két csomó közötti részen a kihagyott távolságnál 1-2 centivel többet ráhagysz a fonálból. Így körbemész újra, amíg végig nem érsz.
4. Utána a fonalat átbújtatod az első résen, majd a másodikon, és értelemszerűen a kettő között hagysz mindig helyet, ahova a következő körben fogod majd nyújtani a szálat.
Ahogy haladsz csigavonalban egyre beljebb a közepe felé, felfűzöl egy-egy gyöngyszemet, amikor pedig a közepére érsz, meghúzod a fonalat, hogy feszüljön. Ha jól csináltad, ekkor kialakul a "pókháló". Hogy ne essen össze, így megfeszítve a közepére fűzöl egy utolsó gyöngyszemet, és megcsomózod, majd elvágod a fonalat.
Túl vagy a nehezén!
5. A következő lépésben vágj különböző hosszúság darabokat a fonálból, és kösd a rámához egymástól egyelő távolságra. Ezeket a szálakat már rád bízva, hogyan díszíted. Ehhez kellenek a tollak, amiket  a képeken látható módon gyöngyök kíséretében érdemes felerősíteni. 
6. Utolsó teendőd annyi, hogy vágj megfelelő méretű darabot a fonálból ismét. (A méret attól függ honnan, vagy mennyire mélyen akarod belógatni. Ezt kösd a rámához egy hurokkal, ahogy neked megfelel, és már akaszthatod is az álomfogót az ágyad fölé, hogy elkapja a rossz álmokat, a jókat pedig hagyja szabadon keringeni.

Itt azért egy videó ha valaki esetleg látni is szeretné, de angol (!) és én ezt most itt leírtam, de aki profi angolos, itt van :))





2013. október 19., szombat

Swarowski ceruza - DIY

Több helyen láttam már, hogy Swarovski kristályokkal díszített ceruzákat, de sokkal több pénzért árulják őket, mint amennyit az ember egy ceruzára költene..._.' De ezek a csili-vili cerkák jól mutatnak az íróasztalon. És melyik iskolakezdő leány ne örülne, ha ilyennel írhatná az első betűit?
A jó hír, hogy otthon is, simán elkészíthető!


Hozzávalók:
Fekete külsejű ceruza
Ragasztható kristályok
Hobby ragasztó
Fekete, alkoholos filctoll

1. lépés: A ceruza végét színezd be a filccel feketére, így ha kicsit kisebb a kő, nem lesz zavaró.


2. lépés: Hobbiragasztóval ragaszd fel a kristályt.


Pöttyös sál - DIY

Szerintem, .az idei télen nagy divat lesz a kötött csősál. Ez egy varrás nélküli, az arany pöttyöktől igazán elegáns változat – ami szinte egész évben hordható!
Hozzávalók:
Férfi póló (minél nagyobb, annál nagyobb lesz a sál)
Szivacs-ecset
Arany textilfesték
Ragasztószalag
Olló
Kartonlap

1. lépés: Fektesd a pólót sima felületre, és ragaszd le a széleit, hogy ne ráncosodjon össze.
2. lépés: Vágd végig a pólót – olyan egyenesen, ahogy csak tudod -, az egyik hónaljvarrástól a másikig.
3. lépés: Tegyél a két póló réteg közé egy kartonlapot, hogy a festék nehogy átüssön a másik oldalra.
4. lépés: Mártsd a szivacs-ecsetet a festékbe, és kezdj pöttyözni. Először tégy egy-két próbát egy papírlapon, hogy érezd mennyi festék kell, és mennyire kell rányomni.
5. lépés: Készítsd el az első pötty sort.
6. lépés: A második sort feles eltolással kezd, és tartsd az első sor távolságait.
7. lépés: Pöttyözd végig a kendő teljes oldalát.
8. lépés: Ha a másik oldalt is szeretnéd pöttyösre, akkor várj míg az első megszárad, és ismételd meg a 5.-7. lépést.
9. lépés: Teljes száradás után vasald át a fonákján, hogy fixáld a festéket.
Hordhatod csak simán a nyakadba akasztva, vagy a tömörebb hatás kedvéért egyszer megtekerve.:)

(Én ezt fehér pólóval csináltam, mert nem volt itthon olyan arany színű textil festék..sőt TEXTIL festék sem volt itthon, ezért a festék helyett, fekete cipő pasztát használtam ami ugyan ilyen, de fekete fehér sál is divat! :) :)

Bojtos nyaklánc - DIY ♥

Hozzávalók:
Hímzőfonal
Kereszt szemű, vékony lánc – kb. 1 m
Szerelőkarika – 8 mm-es
Szerelőkarika – 12 mm-es
Kúpos fogó
Olló
Kefe
Csomórejtő
1. lépés: A csomórejtő közepébe fektess egy kb. 5 cm hosszú szálat a hímzőfonalból, és nyomd össze a fogóval.
2. lépés: Tekerj az ujjaid köré a hímzőfonalból, és középen kösd át a csomórejtőből kilógó fonalszállal. Minél több fonalat tekersz fel, annál tömöttebb lesz majd a bojtod.
3. lépés: Rendezd el a szálakat, és vágd kívánt hosszúságúra.
4. lépés: A kefével simítgasd végig a szálakat, hogy  ne legyenek gubancosak.
5. lépés: A csomórejtő karikájába fűzd bele a nagyobb, majd abba a kisebb szerelőkarikát.
6. lépés: A kisebb szerelőkarikához rögzítsd a lánc két végét.

DIY SHORT ;)


DIY Short avagy vedd elő a nagymama csipketerítőjét

De ne azt ami kézzel készült!:D Ha nem akarod a nagyit elszomorítani, akkor menj el inkább a legközelebbi lakástextilbe vagy száz forinos boltba és szerezz be egy csipketerítőt, amit kedvedre szabdalhatsz. Nyugodtan vegyél szegecseket, itt megfér a rózsaminta és a batikolás is egymás mellett.A KÉPEK MAGUKÉRT BESZÉLNEK!!..-de azért ha kérdésed van, írj kommentbe!-

0a66258e81eeac95e1ae8a404e6bdf29.jpg

b38c012c8b4cea06d19e98a8a12ddbb9.jpg

Régi, megunt hosszú nadrágodnak is levághatod a szárát, de vigyázz nehogy túl rövid legyen! Inkább fokozatosan vágd, mert lehet, hogy vissza szeretnéd majd hajtani útközben. Egy jó tanács, ha nem akarod, hogy túl sokat mutasson, ívesen kell vágni, kívül rövidebb, belül hosszabb.
 
c3e8e1afd6ef9c072d6d4519fd2c1a58.jpg5505f306a9f07015c3a7a0f685cadd98.jpgcc6e652c8f5fa2f8eb167f57b249ca8b.jpg

Arcunk a legfontosabb! c:

A zsíros bőr sokak életét megkeseríti, hiszen a pattanások és a fénylő arc igencsak bosszantó lehet, ha valaki kinőtt már a tinédzserkorból. A kézenfekvő megoldás a bőr zsírtartalmának csökkentése, magyarán szárítása. Logikus, de nem biztos, hogy beválik.


Az erősen szárító hatású tonikok, lemosók és pakolások csak még inkább faggyútermelésre ösztönzik a bőrt. A zsíros bőrállapot megszüntetéséhez először kipróbálhatod, hogy normál bőrre való tonikot használsz, kiegészítve heti egy iszappakolással. A hatás nem mutatkozik azonnal, lehet, hogy egy hónapnak is el kell telnie az eredményhez..(Nekem 1 hónapba telt, de megérte..!)


Kezeld a zsíros bőrt!

Valamennyi aromaterápiás kezelés leglényegesebb eleme a tiszta illóolaj. Ezek az esszenciák a növényi szervezet működésének melléktermékei, melyek a növény legkülönbözőbb részeiben halmozódnak fel, és sokkal könnyebbek, mint a víz. Fontos, hogy megbízható forrásból származó, tiszta olajat használj - az Aromax márka termékei például remekül beválhatnak. Az illóolajok apró molekulákból épülnek fel, melyek különösen jól oldódnak zsírokban, így könnyen és mélyen a szövetekbe ivódnak.

Illóolajok zsíros bőrre

Az alábbi olajokból válassz a kezelésekhez, és használd őket a megadottak szerint. Az illóolajok erős szerek, így csak kicsit szabad belőlük használni, a megadott mennyiséget ne növeld.
  • Bergamott.
  • Boróka.
  • Cédrus.
  • Ciprus.
  • Geránium.
  • Levendula.
  • Tömjén.
  • Zsálya.

Tisztítás

A rendszeres, alapos tisztítás nagyon fontos a zsíros bőr szempontjából. A gőzölés kinyitja a pórusokat, felmelegíti a faggyút, így az könnyebben távozik a bőrből. Adj öt csepp illóolajat forró vízhez, amit tölts egy porcelán- vagy üvegtálba.



Hajolj a tál fölé, teríts magadra egy törülközőt, és hagyd, hogy az illatos gőz átjárja a bőrödet. Legalább öt percig gőzölj, közben egyszer-kétszer leitathatod a nedvességet.
A gőzölés után használj iszappakolást. Vehetsz készen kaphatót, de olyat is, amit magadnak kell kikeverned. Válassz natúr vagy bioterméket, a zsíros bőr ugyanis sokszor érzékeny, és nincs szüksége mesterséges adalékanyagokra. Cseppents az arcodra kerülő mennyiségbe két csepp illóolajat, majd jól keverd el, vidd fel az arcra, és, ha megszáradt, mosd le.

Csillogó, hófehér fogsor házilag.:)

Lányok, mindenki vágy egy szép ragyogó fogsorra? Mosolyogni mindig ér! Egy jó pont, az életünkben..!  Az elszíneződött, sárgás mosoly az ápolatlanság látszatát kelti, míg a csillogóan fehér fogat látva az ugrik be a szemlélődőnek, hogy egy ápolt és egészséges emberrel beszélget. Talán, fillérekért szép fehér fogsor? IGEN! Ahhoz, hogy a fogaid fehérek legyenek, -házilag- az alábbiakat kell megtenned érte!

Fehéríts házi szerekkel!

Citrommal

A savanyú citrusféle az egyik legerősebb természetes fogfehérítő szer. Citromsavtartalma miatt azonban nem csupán a fogzománcot marja, de a kalciumot is kivonja a fogakból. Épp ezért csak nagyon ritkán szabad 
alkalmaznod, ha nem szeretnéd, hogy a buzgó fehérítés szuvasodáshoz vezessen.



Hámozz meg egy citromot, és héjának belső felével óvatosan dörzsöld meg a fogaidat. Az is jó módszer lehet, ha egy fél citrom levét belefacsarod egy pohár vízbe és pár percig öblögetsz vele. Le is nyelheted, amennyiben előtte ettél valamit - ha üres a gyomrod, marja majd a citromsav. A műveletet követően moshatsz fogat, de várj vele harminc percet, ellenkező esetben további, felesleges károkat okozol a  fogzománcodban.

HOGY MIÉRT VANNAK ELSZÍNEZŐDVE A FOGAID?

Sajnos alkati tényezők is közrejátszhatnak, vannak, akiknek örökletes okokból adódóan nem teljesen fehérek a fogai. A fogak színét befolyásolhatják még a fog kifejlődése során szedett egyes gyógyszerek, de régi tömések is okozhatnak kellemetlen tüneteket.

A rendszeres fogmosás hiánya vagy a gyors, hevenyészett fogmosás miatt is plakk, vagyis lerakódás alakul ki a fogakon, ami fogkőképződéshez és a fogak elszíneződéséhez vezet.  Az elszíneződést okozhatja a túlzott kávé- vagy teafogyasztás, -nagyobbakhoz szólva- valamint a dohányzás is