2013. október 21., hétfő

DIY - Álomfogó *-*

Hozzávalók 
- egy hímzőráma 
- kétoldalú ragasztószalag (nem létszükséglet)
- madártoll
- gyöngyök
- színes hímzőfonalak
1. Fogd a rámát (vagy rámákat) és tekerd körbe a kétoldalú ragasztószalaggal. Ezt a lépést ki is hagyhatod, csak arra jó, hogy amikor a következő lépésben feltekered a hímzőfonalat a rámára, az stabilabban álljon.
2. Utána a fonállal szépen körbehaladsz a rámán. Érdemes minden tekerés után a motringot átbújtatni a keletkező hurkon, így gyakolatilag végigcsomózod az egészet, ami azért jó, mert látványos is, és szintén a stabilságát növeli. Csináld a tekerést jó szorosra, hogy ne látszódjon ki a ráma!
3. Amikor visszaérkezel a kiindulási ponthoz, újból elkezded körbetekerni, de ezúttal úgy, hogy 2-3 centinként teszel egy csomót, és a két csomó közötti részen a kihagyott távolságnál 1-2 centivel többet ráhagysz a fonálból. Így körbemész újra, amíg végig nem érsz.
4. Utána a fonalat átbújtatod az első résen, majd a másodikon, és értelemszerűen a kettő között hagysz mindig helyet, ahova a következő körben fogod majd nyújtani a szálat.
Ahogy haladsz csigavonalban egyre beljebb a közepe felé, felfűzöl egy-egy gyöngyszemet, amikor pedig a közepére érsz, meghúzod a fonalat, hogy feszüljön. Ha jól csináltad, ekkor kialakul a "pókháló". Hogy ne essen össze, így megfeszítve a közepére fűzöl egy utolsó gyöngyszemet, és megcsomózod, majd elvágod a fonalat.
Túl vagy a nehezén!
5. A következő lépésben vágj különböző hosszúság darabokat a fonálból, és kösd a rámához egymástól egyelő távolságra. Ezeket a szálakat már rád bízva, hogyan díszíted. Ehhez kellenek a tollak, amiket  a képeken látható módon gyöngyök kíséretében érdemes felerősíteni. 
6. Utolsó teendőd annyi, hogy vágj megfelelő méretű darabot a fonálból ismét. (A méret attól függ honnan, vagy mennyire mélyen akarod belógatni. Ezt kösd a rámához egy hurokkal, ahogy neked megfelel, és már akaszthatod is az álomfogót az ágyad fölé, hogy elkapja a rossz álmokat, a jókat pedig hagyja szabadon keringeni.

Itt azért egy videó ha valaki esetleg látni is szeretné, de angol (!) és én ezt most itt leírtam, de aki profi angolos, itt van :))





2013. október 19., szombat

Swarowski ceruza - DIY

Több helyen láttam már, hogy Swarovski kristályokkal díszített ceruzákat, de sokkal több pénzért árulják őket, mint amennyit az ember egy ceruzára költene..._.' De ezek a csili-vili cerkák jól mutatnak az íróasztalon. És melyik iskolakezdő leány ne örülne, ha ilyennel írhatná az első betűit?
A jó hír, hogy otthon is, simán elkészíthető!


Hozzávalók:
Fekete külsejű ceruza
Ragasztható kristályok
Hobby ragasztó
Fekete, alkoholos filctoll

1. lépés: A ceruza végét színezd be a filccel feketére, így ha kicsit kisebb a kő, nem lesz zavaró.


2. lépés: Hobbiragasztóval ragaszd fel a kristályt.


Pöttyös sál - DIY

Szerintem, .az idei télen nagy divat lesz a kötött csősál. Ez egy varrás nélküli, az arany pöttyöktől igazán elegáns változat – ami szinte egész évben hordható!
Hozzávalók:
Férfi póló (minél nagyobb, annál nagyobb lesz a sál)
Szivacs-ecset
Arany textilfesték
Ragasztószalag
Olló
Kartonlap

1. lépés: Fektesd a pólót sima felületre, és ragaszd le a széleit, hogy ne ráncosodjon össze.
2. lépés: Vágd végig a pólót – olyan egyenesen, ahogy csak tudod -, az egyik hónaljvarrástól a másikig.
3. lépés: Tegyél a két póló réteg közé egy kartonlapot, hogy a festék nehogy átüssön a másik oldalra.
4. lépés: Mártsd a szivacs-ecsetet a festékbe, és kezdj pöttyözni. Először tégy egy-két próbát egy papírlapon, hogy érezd mennyi festék kell, és mennyire kell rányomni.
5. lépés: Készítsd el az első pötty sort.
6. lépés: A második sort feles eltolással kezd, és tartsd az első sor távolságait.
7. lépés: Pöttyözd végig a kendő teljes oldalát.
8. lépés: Ha a másik oldalt is szeretnéd pöttyösre, akkor várj míg az első megszárad, és ismételd meg a 5.-7. lépést.
9. lépés: Teljes száradás után vasald át a fonákján, hogy fixáld a festéket.
Hordhatod csak simán a nyakadba akasztva, vagy a tömörebb hatás kedvéért egyszer megtekerve.:)

(Én ezt fehér pólóval csináltam, mert nem volt itthon olyan arany színű textil festék..sőt TEXTIL festék sem volt itthon, ezért a festék helyett, fekete cipő pasztát használtam ami ugyan ilyen, de fekete fehér sál is divat! :) :)

Bojtos nyaklánc - DIY ♥

Hozzávalók:
Hímzőfonal
Kereszt szemű, vékony lánc – kb. 1 m
Szerelőkarika – 8 mm-es
Szerelőkarika – 12 mm-es
Kúpos fogó
Olló
Kefe
Csomórejtő
1. lépés: A csomórejtő közepébe fektess egy kb. 5 cm hosszú szálat a hímzőfonalból, és nyomd össze a fogóval.
2. lépés: Tekerj az ujjaid köré a hímzőfonalból, és középen kösd át a csomórejtőből kilógó fonalszállal. Minél több fonalat tekersz fel, annál tömöttebb lesz majd a bojtod.
3. lépés: Rendezd el a szálakat, és vágd kívánt hosszúságúra.
4. lépés: A kefével simítgasd végig a szálakat, hogy  ne legyenek gubancosak.
5. lépés: A csomórejtő karikájába fűzd bele a nagyobb, majd abba a kisebb szerelőkarikát.
6. lépés: A kisebb szerelőkarikához rögzítsd a lánc két végét.

DIY SHORT ;)


DIY Short avagy vedd elő a nagymama csipketerítőjét

De ne azt ami kézzel készült!:D Ha nem akarod a nagyit elszomorítani, akkor menj el inkább a legközelebbi lakástextilbe vagy száz forinos boltba és szerezz be egy csipketerítőt, amit kedvedre szabdalhatsz. Nyugodtan vegyél szegecseket, itt megfér a rózsaminta és a batikolás is egymás mellett.A KÉPEK MAGUKÉRT BESZÉLNEK!!..-de azért ha kérdésed van, írj kommentbe!-

0a66258e81eeac95e1ae8a404e6bdf29.jpg

b38c012c8b4cea06d19e98a8a12ddbb9.jpg

Régi, megunt hosszú nadrágodnak is levághatod a szárát, de vigyázz nehogy túl rövid legyen! Inkább fokozatosan vágd, mert lehet, hogy vissza szeretnéd majd hajtani útközben. Egy jó tanács, ha nem akarod, hogy túl sokat mutasson, ívesen kell vágni, kívül rövidebb, belül hosszabb.
 
c3e8e1afd6ef9c072d6d4519fd2c1a58.jpg5505f306a9f07015c3a7a0f685cadd98.jpgcc6e652c8f5fa2f8eb167f57b249ca8b.jpg

Arcunk a legfontosabb! c:

A zsíros bőr sokak életét megkeseríti, hiszen a pattanások és a fénylő arc igencsak bosszantó lehet, ha valaki kinőtt már a tinédzserkorból. A kézenfekvő megoldás a bőr zsírtartalmának csökkentése, magyarán szárítása. Logikus, de nem biztos, hogy beválik.


Az erősen szárító hatású tonikok, lemosók és pakolások csak még inkább faggyútermelésre ösztönzik a bőrt. A zsíros bőrállapot megszüntetéséhez először kipróbálhatod, hogy normál bőrre való tonikot használsz, kiegészítve heti egy iszappakolással. A hatás nem mutatkozik azonnal, lehet, hogy egy hónapnak is el kell telnie az eredményhez..(Nekem 1 hónapba telt, de megérte..!)


Kezeld a zsíros bőrt!

Valamennyi aromaterápiás kezelés leglényegesebb eleme a tiszta illóolaj. Ezek az esszenciák a növényi szervezet működésének melléktermékei, melyek a növény legkülönbözőbb részeiben halmozódnak fel, és sokkal könnyebbek, mint a víz. Fontos, hogy megbízható forrásból származó, tiszta olajat használj - az Aromax márka termékei például remekül beválhatnak. Az illóolajok apró molekulákból épülnek fel, melyek különösen jól oldódnak zsírokban, így könnyen és mélyen a szövetekbe ivódnak.

Illóolajok zsíros bőrre

Az alábbi olajokból válassz a kezelésekhez, és használd őket a megadottak szerint. Az illóolajok erős szerek, így csak kicsit szabad belőlük használni, a megadott mennyiséget ne növeld.
  • Bergamott.
  • Boróka.
  • Cédrus.
  • Ciprus.
  • Geránium.
  • Levendula.
  • Tömjén.
  • Zsálya.

Tisztítás

A rendszeres, alapos tisztítás nagyon fontos a zsíros bőr szempontjából. A gőzölés kinyitja a pórusokat, felmelegíti a faggyút, így az könnyebben távozik a bőrből. Adj öt csepp illóolajat forró vízhez, amit tölts egy porcelán- vagy üvegtálba.



Hajolj a tál fölé, teríts magadra egy törülközőt, és hagyd, hogy az illatos gőz átjárja a bőrödet. Legalább öt percig gőzölj, közben egyszer-kétszer leitathatod a nedvességet.
A gőzölés után használj iszappakolást. Vehetsz készen kaphatót, de olyat is, amit magadnak kell kikeverned. Válassz natúr vagy bioterméket, a zsíros bőr ugyanis sokszor érzékeny, és nincs szüksége mesterséges adalékanyagokra. Cseppents az arcodra kerülő mennyiségbe két csepp illóolajat, majd jól keverd el, vidd fel az arcra, és, ha megszáradt, mosd le.

Csillogó, hófehér fogsor házilag.:)

Lányok, mindenki vágy egy szép ragyogó fogsorra? Mosolyogni mindig ér! Egy jó pont, az életünkben..!  Az elszíneződött, sárgás mosoly az ápolatlanság látszatát kelti, míg a csillogóan fehér fogat látva az ugrik be a szemlélődőnek, hogy egy ápolt és egészséges emberrel beszélget. Talán, fillérekért szép fehér fogsor? IGEN! Ahhoz, hogy a fogaid fehérek legyenek, -házilag- az alábbiakat kell megtenned érte!

Fehéríts házi szerekkel!

Citrommal

A savanyú citrusféle az egyik legerősebb természetes fogfehérítő szer. Citromsavtartalma miatt azonban nem csupán a fogzománcot marja, de a kalciumot is kivonja a fogakból. Épp ezért csak nagyon ritkán szabad 
alkalmaznod, ha nem szeretnéd, hogy a buzgó fehérítés szuvasodáshoz vezessen.



Hámozz meg egy citromot, és héjának belső felével óvatosan dörzsöld meg a fogaidat. Az is jó módszer lehet, ha egy fél citrom levét belefacsarod egy pohár vízbe és pár percig öblögetsz vele. Le is nyelheted, amennyiben előtte ettél valamit - ha üres a gyomrod, marja majd a citromsav. A műveletet követően moshatsz fogat, de várj vele harminc percet, ellenkező esetben további, felesleges károkat okozol a  fogzománcodban.

HOGY MIÉRT VANNAK ELSZÍNEZŐDVE A FOGAID?

Sajnos alkati tényezők is közrejátszhatnak, vannak, akiknek örökletes okokból adódóan nem teljesen fehérek a fogai. A fogak színét befolyásolhatják még a fog kifejlődése során szedett egyes gyógyszerek, de régi tömések is okozhatnak kellemetlen tüneteket.

A rendszeres fogmosás hiánya vagy a gyors, hevenyészett fogmosás miatt is plakk, vagyis lerakódás alakul ki a fogakon, ami fogkőképződéshez és a fogak elszíneződéséhez vezet.  Az elszíneződést okozhatja a túlzott kávé- vagy teafogyasztás, -nagyobbakhoz szólva- valamint a dohányzás is

2013. október 18., péntek

12 hasznos fotós tipp, ha szuper képeket szeretnél kompakt kamerával.۞


1. Olvasd el a használati útmutatót!
Nagyon sokan panaszkodnak, hogy nem működik rendesen a fényképezőgépük. Legtöbbször viszont az a helyzet, hogy ők nem tudják használni! Minden fényképezőgéphez jár egy hosszú használati útmutató és ezt szinte mindenki érintetlenül hagyja. Pedig nem szabad! Azt a pár órát igenis rá kell áldozni, olvassuk végig, mert amellett, hogy megtudhatjuk hogyan működik a gépünk, nélkülözhetetlen információk vannak benne! Pl. hogy legalább 50 centire kell legyen a torta a géptől, különben életlen lesz, mert ilyen az optikája. Innen tudjuk, hogy a mi vakunk 3 méterig jó vagy 5 méterig, hogy mit jelent esetünkben a fehéregyensúly (lásd később…), hogy milyen funkciók vannak benne, amiket használnánk, ha tudnánk hogy van! Ezzel kéne kezdeni az egész történetet! Ismerjük meg a saját gépünket, tudjuk meg a határait, különben bosszúságot és rossz eredményt okozhat, viszont ha tudjuk mit csinálunk akkor csodás képeket készíthetünk! Ha ezt a részt kihagyod, sajnálom, ne is várj javulást a kepeidnél! (Az már az én személyes véleményem, hogy meg is kell érteni hogyan működik, de ezt nem muszáj) Lepjünk túl a “bekapcsol és kattint” beidegződesen!

2. Legyen vízszintes a horizont
Ez olyan alapvető dolog, ami talán sokaknak fel sem tűnik, pedig ugye mennyivel élvezetesebb egy olyan kép ahol vízszintes a horizont? Semmibe nem kerül, legfeljebb 1-2 másodpercbe.

  3. Ne legyen középen a horizont
Csak ízlés kérdése, szerintem érdemes vele próbálkozni. Az átlagos tájkép vagy tengerparti kép “középen ketté van vágva”, viszont általában adhatunk neki egy kis életet ha máshová helyezzük a horizontot. Nem feltétlen rossz a középső horizont, én is sokat csinálom, de emellett csinálhatunk mást is. Mondjuk legyen a kép felső vagy alsó harmadánál (akár a negyedénél)! Mutassuk meg a felhőket, vagy mutassunk több hullámot, előteret, vagy csak a kék eget! Ezzel látványosan feldobhatjuk a kép hangulatát!
4. Ne vakuzz állandóan
A vakuról alap esetben azt érdemes tudni, hogy csak végszükség esetére van ott! Ne használjuk ha nem muszáj. Egyébként is zabálja az elemet, és hatótávolsága kb 3-4 méter, ja és a fénye visszaverődhet mondjuk az üvegfelületekről, vagy olyan képet kapunk amin “esik a hó”. Utóbbira példa egy istálló, ahol a szálló port megvilágítja a vaku és mivel ez fókusztávolságon belül van elmosódik és ilyen hóesés szerű képet kapunk. Egy tájképet hiába vakuzunk. Csak akkor szabad használni, ha mondjuk este a szobában már nincs olyan világos vagy nyilván sötétben. Van amikor nincs más választásunk, de ne használjuk mindig automatikusan!

5. Ellenfényben vakuzz!
Mások a szabályok ha ellenfény van. Ez kivételnek számít. Például egy szoba közepén állva fényképezünk valakit, aki az ablak előtt áll. Egy csoportot fényképezünk, de valahol mögöttük van a Nap, vagy a fényes tengerpart. Ilyenkor a fényképezőgép automatikája úgy értelmezi, hogy sok a fény, mert tényleg sok van, de akit mi akarunk fényképezni az igazából a saját árnyékában van, tehát sötét lesz (már bocsánat J), a világos háttérhez képest. Ilyenkor érdemes bekapcsolni a vakut és a max. pár méterre eső ismerősünk meg lesz világítva!

6. Figyelj oda fehéregyensúlyra!
Az a baj, hogy a mi szemünk/agyunk megtanulta, hogy napfényben, izzólámpánál, vagy az új kompakt fénycső fényében is ugyanolyan színeket lásson. De ezt a fényképezőgép nem tudja. Ezért előfordul, hogy napfénynél vagy lámpafényben teljesen más színeket kapunk. Most nem megyek bele a színhőmérséklet rejtelmeibe, a lényeg, hogy a legtöbb kamerában vannak erre beállítások, amik korrigálnak! Van pl. napsütéses, felhős, izzólámpás, fénycsöves, vakus, árnyékos beállítás, márkától függően hasonló a nevük. Gondolom adja magát melyiket mikor kell használni, ha szép, természetes színeket akarunk… Használjuk ezeket (olvassuk el hozzá az útmutatót)!

 kekhó.jpeg
7. Vegyél egy állványt!
Van, aki szerint minden képet állvány segítségével kéne csinálni, mert stabilabb a gép, nem remeg a kép, nem mosódik el. Különösen akkor érdekes kérdés ha kevés a fény. Általában egy napos tájképnél nincs gond, de pl. egy erdei vízesésnél, vagy naplementénél már sötétebb van és szükséges az állvány! Egy kompakt gép nem nehéz, nem kell drága vaskos állványt venni, de egy olcsóbb, normális minőségűt mindenképp!  
 
8. Remegés, bemozdulás
Képzeljük el, hogy karácsony este a gyerekek bontják ki az ajándékot, Te fénykepezel, de az összes kép elmosódott, életlen lesz. Ez azért van így, mert sötet van, a gép hosszabb ideig készít egy képet, de közben azt is rögzíti, hogy remeg a kezed. Ez teljesen normális es lehet ellene tenni. Manapság szinte minden gépben van rázkódáscsökkentő vagy optikai stabilizátor, ez segít, de be kell kapcsolni! A másik módszer, hogy vakuzunk. Ekkor viszont vigyázzunk, a korábban elállított fehéregyensúlyt vissza kell állítani automatikusra! (Hiszen a vaku fénye teljesen más, mint a lámpafény.) Harmadik lehetőségünket már nem lehet minden gépen beállitani, de ha lehetséges növeljük az érzékenységet, vagyis növeljük az ISO értéket 400-ra. 

9. Ne menj túl közel!
Előfordulhat, hogy valami részletet akarunk lefényképezni és a makró mód nincs bekapcsolva, vagy csak mondjuk egy szülinapi tortát fényképezünk, mondjuk kb. 30 cm távolról. Ilyen előfordul mindenkivel. Aztán a kép homályos lesz, mert egyszerűen túl közel mentünk. Mi jól látjuk a tortát, de a kamera már túl közel van, az ő „szeme” nem látja! Hogy honnan tudjuk legalább milyen távolságra kell lenni a tortától? Lehet hogy 50 centi már jó lenne. Nézzük meg a használati útmutatóban a minimális távolságot!
eletlen torta.jpg

 10.Használd ki az arany órákat
Ez alatt a napkelte vagy napnyugta időszakat értjük. Ebben a pár órában nem átlagos meleg fények, más árnyékok, színes felhők várnak ránk, megélénkül a táj! Ha van lehetőségünk használjuk ki akár városban, akár tengerparton, akár hegyekben vagyunk! A profik ezt olyan komolyan veszik, hogy napközben készült képeket meg se néznek! Fel kell kelni korán és az arany fények csodát művelnek!

Stitched_001b.JPEG
 
 









11. Használd ki a vonalakat

Azért lesz jobb ettől egy kép, mert az agyunk automatikusan megtalálja a vonalat és tekintetünk végig is megy rajta, több időt töltünk el a képpel, kellemesebb nézni. Figyeljük meg legközelebb, természeteset vagy mesterségeset, de sok S vonalat találhatunk. Ez lehet szerpentin, folyó, ágak, tengerpart, erdei ösvény is. Komponáljuk bele a vonalat a képbe ha lehet. (Idővel majd odafigyelhetünk a képet meghatarozó háromszög formákra is, pl. hegyek, vagy egy patak es a horizont által bezárt háromszög elhelyezkedése.)
P1010231.JPEG 
12.Tökéletes Panoráma Fotó
Vannak olyan szép tájak amiről érdemes panorámafotót készíteni. Mivel nekünk nincs nagylatószögű objektívünk ezért általában több képet kell csinálni és abból összerakni. Ezt lehet a gépbe beépített panoráma programmal (ma már általanos dolog és mutatja is mit kell csinálni) vagy otthon valamilyen képszerkesztő programmal csinálni. Panoráma képet készíteni tehát viszonylag egyszerű, de mi most a profibb panorámafotó verzióra törekszünk! Ez sem sokkal bonyolultabb, így kell csinálni: Használj állványt és állítsd be a gépet álló helyzetbe! Így több képet kell csinálni, de cserébe nem lesznek hiányos sarkok. Készítsük el az első képet mondjuk a tájkép bal oldalán. A második képet úgy csináljuk, hogy ugyanabban a pozicióban  félig lenyomjuk az exponáló gombot, közben elforgatjuk kicsit a gépet jobbra (legyen 25-30 % átfedés) és teljesen lenyomjuk a gombot! A többi képnél is menjünk vissza az elsőre, ott nyomjuk meg félig a gombot, tartsuk félig nyomva, majd fejezzük be a képet az adott helyen. Erre azért van szükség, hogy a fénymérés és a színek pontosan ugyanolyan legyen az összes képen! Közben lehetőleg tartsuk a horizontot azonos helyen az összes képen, ebben segít az állvány. Emellett, ha gyorsan mozgó felhők vannak, akkor siessünk. Ezzel a módszerrel sokkal jobb panorámaképek készülnek! (A félig lenyomós dolgot megspóroljuk, ha manuális mód is van a gépünkben. Az első képnél jegyezzük meg amit felajánl a gép, pl t=1/200 f=5.6, ezt állítsuk be manuálisan és ezzel a beállítással készüljön az összes kép!)

Hogyan rúzsozzunk helyesen? ∞


Először is nagyon fontos, hogy az ajkaid szépek, ápoltak legyenek. Ennek érdekében jó szolgálatot tehet egy ajak radír - a Lush árul cukorradírokat szájra, finomak, édesek, de erről talán később még írok - és egy jó, tápláló/hidratáló ajakbalzsam.

Tipp:

  • Házilag készíthetünk ajakradírt, ha egy kis tégelybe ajakápolót megolvasztunk kicsit és nagy szemű cukrot keverünk hozzá. Esetleg mézből, oliva olajból és kristálycukorból is keverhetünk saját ajakápolót. 
  • Kenjük be az ajkaink viszonylag vastagon ajakápolóval még a reggeli arctisztítás előtt, majd arctisztítás után dörzsöljük óvatosan meg az ajkaink a kissé nedves fogkefénkkel. 
Mielőtt bármihez is hozzákezdenénk kenjük be az ajkainkat hidratáló ajakbalzsammal. A sminkünk utolsó lépéseként jöhet a rúzsozás, ez addig hidratálja az ajkaink.


Nem írom, hogy ez legyen az első lépés, de kontúrozzuk a szánk ceruzával. Ha új formát szeretnénk neki adni, akkor tegyünk egy kis alapozót az ajkainkra és egyenletesen oszlassunk el. Ne legyen túl vastag! Utána tegyünk rá egy kis púdert puffnival. Ettől tartósabb lesz kicsit a rúzsunk. Ha nagyon tartósat szeretnék használhatunk kifejezetten rúzs alá való bázist. Ilyen például a MAC prep+prime, vagy az Artdeconak van egy chilis bázisa, ami kicsit teltebbé teszi az ajkakat [a chili vérbőséget okoz].
Ha mindenképpen a kontúrozás mellett döntünk én egy természetes színű kontúrt ajánlanék, mert szépen el lehet halványítani, így természetesebbnek hat a rúzs. Viszont vörös rúzshoz mindenképp vöröset használjunk!

Tipp:
  • A kontúrnak sosem szabadna látszódnia, még a nagyon sötét, intenzív színek esetében sem. Hogy jól el tudjuk halványítania  széleket, érdemes egy tiszta rúzsecsettel befelé satírozni, vagy egy kifejezetten vonalak lágyításához gyártott gumi végű eszközzel. [Ilyet például gyárt a Böszecset, ha jól tudom 800 forintba kerül. De néhány szemceruza végén is van, azokat is nyugodtan használhatjuk.]
  • Természetes hatású sminkeknél a kontúrozást érdemes teljesen elhagyni.
Hogyan rajzoljuk meg a kontúrt?
Először is győződjünk meg, hogy a szájceruza árnyalata illik a rúzshoz, vagy a szánk természetes színéhez. Győződjünk meg róla, hogy a ceruza kellően hegyes, és puha [nehogy felsértse az ajkainkat]. Ha túl keménynek találjuk, akkor leheljünk rá, vagy fogjuk meg a ceruza hegyét pár másodpercre, amíg kicsit a kezünk melegétől megpuhul.
Mindig középről kezdjük a vonalakat alul és fölül is, a sarkok felé haladva. Mindig apró vonalakat húzzunk, mert ha egy határozott vonalat húzunk, akkor szinte teljesen biztos, hogy aszimmetrikus lesz a végeredmény. Beszínezhetjük az ajkakat teljesen, ettől is tartósabb lesz a rúzs. Ezután púderrel fixálhatjuk

A következő lépés a rúzsozás. A matt rúzsok mindig tartósabbak, a legkevésbé  a kissé áttetsző, fényszerű hatást keltők azok. Személy szerint, ha természetes hatást szeretnénk, egy finoman csillogó színt tartok jónak, ami nem fémes, nem csillámos, nem irizáló.
Legkönnyebben és pontosabban egy rúzsecset segítségével dolgozhatunk. Felvihetjük az ujjunkkal is, de én ezt nem szeretem, habár ettől is természetesebbnek hat, csak nem annyira pontos. [Sötét színekkel és intenzív vörössel sose próbáljuk!] Közvetlenül tubusból a legerősebb a szín, de ezt - főleg ha nem csak magunkat sminkeljük - higiéniai okokból sose tegyük.
Egyszerre mindig csak egy kis mennyiséget tegyünk az ecsetre, a sarkoktól a középvonal felé haladva töltsük ki a szánk kontúrjait. A jól felvitt rúzsnál a kontúr sosem látszik.

Az első réteg után tegyünk egy réteg zsebkendőt az ajkainkhoz, porpúder és egy ecset segítségével finoman, vékonyan púderezzük le. Ezután újra felvihetünk egy réteg rúzst, amíg a kellő intenzitású lesz ismételhetjük. Ha befejeztük egy papírzsebkendőt nyomjunk finoman az ajkakra, különösen a a száj belső felénél érdemes erre figyelni.Végül szájfénnyel vagy rúzsfixálóval fejezzük be és tegyük tartóssá. [A fixáló mattít, finom filmréteget képez az ajkakon, megakadályozza az elkenődést. A szájfény fényt ad, kellemes, egészséges csillogást biztosít. Egyszerre a kettő nem működik.]

Körmök ; Tippek ღ



A körömlakk az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy feldobd kicsit a külsődet és a hangulatot. Felesleges sokat lakkra költeni, mert mindegyikben ugyanolyan vegyszerek vannak, és az olcsók közt is van szuper tartós, ahogyan a drágák közt is van silány minőségű, legalábbis én már mindkettővel találkoztam. Nem kell profi manikűrösnek lenni ahhoz, hogy a körmeid ápoltak legyenek, egyszerű technikákat használva is lehet trendi a köröm.
Fagyi színű körmök, mindegyik más színben pompázik.

 



 

Ugyanaz a metódus, de hosszabb körmökön, drámaibb színekben.

 




 

Bár a férfiak állítólag nincsenek oda a fekete lakkért, néha izgalmas lehet.




Kicsit ez is meredek, de ötletnek mindenképpen érdemes megjegyezni a fordított francia manikűrt.


A barna bőr mellett csodásan néz ki a halvány, enyhén áttetsző lakk
A Natúr a legszebb.!:)

Ne feledkezz meg a klasszikus pirosról sem, ami mindig beválik, ha nincs ötleted.
A piros élénk szín, és a srácoknak is bejön néha. De mértékkel használd ;)

DIY - változtassunk, egy kicsit!



Tudom hogy nagyon sokszor láttatok már ilyeneket de ezt muszáj megmutatnom mert csinos és egy rém egyszerű, varrás nélküli strand- vagy flangálós szoknya elkészítését mutatom most meg képekben, egyetlen dologra azért nem árt figyelni: a kész művet tűzzétek meg a biztosítótűvel.!:-)
drapedskirt-2.jpg
diyskirt-1.jpg
diydrapedskirtguide-1.jpg
diynederdel-1.jpg

Rajzolás, és Elképzelések.


Érdekel a rajzolás, de nem tudod hol kezdd el? Bár ahogy mondják tehetség kérdése, a technikák elsajátíthatók és gyakorlással fejleszthetők.
Szedd össze a dolgokat amikre szükséged lesz a rajzoláshoz: papír, ceruza (többféle keménységű), ceruzahegyező, radír, rajztábla és esetleg egy rajzpad (rajzbak).
A legegyszerűbb amennyiben elsőnek NEM emberi portréval, vagy alakrajzzal kezdünk. A humán anatómia külön ismereteket kíván. Legyen kezdetnek a kihívás egy csendélet, ami lehetőség szerint egyszerű formákból van felépítve. Az almát, körtét például könnyen visszavezethetjük geometriai formákra, mint modell könnyen hozzáférhetőek (a gyakorlás végén pedig elfogyaszthatók:) ezért ajánlottak. Rómát sem egy nap alatt építették fel.
Ne félj a fehér papírtól. Az “üres lap fóbia” létező jelenség, de leküzdhető. Semmit nem rontasz el – állj így hozzá a kérdéshez. Csak fejlődni tudsz. Ha nagyon félsz az első vonástól egyszerűen húzz rajta pár vonalat keresztbe-hosszába, és kész.. immáron nincs a “szép” fehér papíron mit elrontani, kezdhetjük a rajzolást…
Először csináld meg a befoglaló formákat. Ezalatt azt értem, hogy skicceld fel elnagyoltan és halványan a külsejét annak amit le akarsz rajzolni. Az első az legyen, hogy “leméred“, mi hová essen a papír felületén. (Lehetőség szerint így kezdetnek rendezzük úgy, hogy férjen rá minden.) A halvány keresővonalakból lassan alakítsuk ki a tényleges körvonalakat kicsit sötétebbel.
- TIPP - ahelyett, hogy létező egészként tekintenél a tárgyadra, koncentrálj azokra a vonalakra, alakokra (és persze a tömegére) amiből összeáll.
-TIPP- néha játszd azt, hogy fejjel lefelé fordítod a rajzodat.. ez segít felmérni, hogy minden vonal a helyén van e. Mivel az agyad tudatos működése nem tudja a felfordított képet rögtön kikorrigálni (ha az hibás lenne), abban is segít, hogy az alkotó elemeket külön lásd, ne az egész munkát.
A részletek legyenek az utolsók között. A nagyobb dolgokból haladjunk a kisebbek felé.
-TIPP- tanulj meg “mérni” a szemed elé emelt ceruzával. Ha nem megy kérdezd a tanárodat. Nem a centik fontosak, hanem az arányok.
Az árnyékolás, tónusozás szintén kerüljön a végére.
Ne maszatold bele a grafitot az ujjaiddal a papírra. Nem így tónusozunk.
Használjuk a radírt mikor szükséges, de ne tegyük vele tönkre a papírt. Szintén próbáljuk elkerülni a ceruzával való “vésést”.



Tanuld meg, hogy hogyan tanulj...

Igen, nos, sokan küzdenek tanulási nehézségekkel, köztük én is. Könnyen vonja el minden(gyakorlatilag egy légy is, ha arról van szó-) a figyelmem. Ha nem kedvelek egy tárgyat teszek rá és nehezen tanulom, esetleg magolom be. Amit meg kedvelek, azt elég kétszer átolvasnom és tudom is. Azonban van néhány tipp, ötlet és tanácsa, hogy hogyan is lehet kijátszani az agyunkat és fokozni az iskolai teljesítményt. Nos lássuk.

1. Ha kedvelsz egy tárgyat fordíts több időt rá. Ne vedd el olyan tárgyakkal el a tanulási lehetőséged, olyannal, amit nem kedvelsz. 
Az év/félév elején tanuld meg a leckéket és felelj le belőle. Így ha van elég jegyed nem szólítanak fel, ha nem készültél vagy nem ment a lecke megtanulása. Általában(!) a tanárok békén hagyják a  jó és elegendő mennyiségű jegyes diákokat.

2. Próbáld ki hogy mennyi idő alatt és hogyan tudod megtanulni az anyagot.
Vannak akik úgy tudják megtanulni, ha hangosan elolvassák, ha valakinek elmagyarázzák, vagy esetleg jegyzetet készítenek. Néhány módszer a tanulásra.


• kérdéseket teszel fel magadnak, hogy TE mire lennél kíváncsi ha te feleltetnél/íratnál dogát
• valakinek "megtanítod", azaz aprólékosan a szájába rágod a leckét (ne feledd gyakorlat teszi a mester!)
• ha felolvasod
•jegyzeteket készítesz
• a neten utánanézel dolgoknak

Fény, csend és levegő.
3. Tudd meg, hogy vizuális vagy auditív módon könnyebb tanulni.
Ha vizuális vagy, akkor a rajzok és a buborékba írt szövegek segítenek. Ha auditív vagy akkor olvasás, vagy a tanár előadása után tudod felfogni az anyagot.

4. Fontosak a körülmények. Legkönnyebb csendben tanulni. Tehát magadnak kell megteremtened az ideális körülményeket.
• ablakot nyitasz, hogy a friss levegő áramoljon be.
• rendet raksz az íróasztalodon, mert a kupi elvonhatja a figyelmed
• tegyél valami zöld tárgyat a  látóteredbe és amikor pihensz nézz a tárgyra (fura, de működik)
• minden ami a tanuláshoz szükséges, az legyen kéznél
• fény, hogy láss
• kapcsold ki a géped, tv-t és a telefonod, hogy ne vonják el a figyelmed
• tarts tantárgyanként vagy 20 percenként szünetet

Magvas csokik- Kellemest a hasznossal! :-)
5. Étkezz változatosan és rendszeresen. A különböző vitaminok serkentik az agysejteket és az agy működést.
Néhány a hasznos ételek közül
• hal
• olajos magvak
• csoki (!!)
• szőlőcukor (éberség)
• teljes kiőrlésű gabonák
• avokádó
• áfonya
• vitaminok (magnézium, cink, stb.)

Egy cikk részlet, a táplálékokról és a hatásaikról
"Sárgarépa
Javítja az emlékezetünket, mert kitűnően élénkíti az agyi anyagcserét. Ha valamit kívülről kell megtanulnod, nagyon jól fog jönni egy kis reszelt répa, amire fogyasztás előtt pár csepp olajat csepegtetsz.

Ananász
Sok benne a C-vitamin és magas a mangán tartalma is. Segítségedre lehet, ha sok szöveget kell tudnod könyv nélkül. Az is elég, ha napi egy pohár ananászlét megiszol.
Avokádó
Ha nincs sok időd tanulni, s a rövid távú memóriádra lesz szükség, ez lesz a nyerő, mert magas a zsírsavtartalma.
A nyugodt tanulásért

Káposzta
Visszafogja a pajzsmirigy aktivitását, ezért nem fogsz idegeskedni, stresszmentesen tanulhatsz!

Citrom
Rengeteg C-vitamint tartalmaz, ezáltal frissítő hatású, s növeli az agy felfogó képességét.

Áfonya
Ha maratoni tanulásra készülsz, ideális, ha fogyasztasz belőle, mert serkenti az agyi vérellátást. Ihatsz áfonyalét is, ha nem tudsz beszerezni friss gyümölcsöt.
A precíz koncentrációért
Rák
Ellátja a testedet a nagyon hasznos és fontos Omega-3 zsírsavval, ezáltal hosszabb ideig leszel képes összpontosítani egy dologra.
Hagyma
Felhígítja a vért, ennek köszönhetően pedig javul az agy oxigénellátottsága. Ha túl feszített a tempó, s fáradt vagy, szintén fogyassz belőle egy keveset.
Dió
Idegerősítő hatású, az idegsejtek között felgyorsítja az információ átvitelét. Kitűnően segíti a koncentrálást!"



6. Aludd okossá magad. Ha nem vagy álmos és kipihent, akkor nehéz koncentrálni és rányomhatja az egész napra a bélyeget. Legalább 8 órát kell aludni, hogy kielégítsük az alvásigényt. A legrosszabb, amit tehetsz magaddal, ha a 8 órás kötelező alvást megszakítod, nehezebb felkelni.

7. Döntsd el magadban, hogy mit akarsz. Hogy miért is éri meg egy kicsivel több munkát belefektetni, most, mint szenvedni a vizsgákat megelőző napokat. Hogy mit szeretnél elérni? Hogy szeretnél-e büszke lenni magadra?